2010. december 13., hétfő

2377-06:Szituációs feladatok

    1. Intenzív ellátást igénylő betegek szakápolása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai


  1. feladat

65 éves, súlyosan cachexiás nőbeteget szállít az OMSZ az intenzív osztályra. Kísérője nincs, ápolatlan, hányás maradványai láthatóak a nyakán, hajában, hálóingén és szomnolens állapotban van. A szomszédok hívták ki a mentőket, mert már két napja nem észleltek mozgást a lakásban. A tűzoltók a második emeleti nyitott erkélyajtón keresztül jutottak be a lakásba, ahol a földön fekve találtak rá. A helyszínre érkező mentők perifériás vénát biztosítottak, 500 ml Ringer-Lactat infúziót kötöttek be, amiből 250 ml folyt le a kórházba érkezésig. A mentőben P: 100/min. EKG: sinusrhythmus, RR: 98/60 Hgmm, L: 13/min, SatO2: 89%, Vércukor: 3,7 mmol/l, bőre hűvös, száraz tapintatú. Orrszondán keresztül 2 l/perc O2-t kap. A mentőorvos elmondása szerint van családja, de nem látogatják, a szomszédok időnként ránéznek, és bevásárolnak neki. A lakásból ugyan nem járt ki, de eddig önellátó volt, ismert szív- és cukorbeteg.

Referáljon az orvosnak! Készüljön fel a beteg komplett felvételére, diagnosztikai vizsgálatára, és a terápiára!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • idős, szomnolens beteggel történő kommunikáció sajátosságai

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • haladéktalanul megkezdendő ápolási feladatok

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a diagnosztikus osztályok munkatársaival, a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

A 67 éves férfibetegre munka után hazatérő felesége talál rá otthonukban. A beteg a földön fekszik, kérdésekre nem válaszol, céltalanul tekinget, jobb oldalát nem mozgatja. Az asszony azonnal mentőt hív. A mentősök az asszonytól megtudják, hogy a beteg hipertóniában, szívritmuszavarban és II. típusú cukorbetegségben szenved, melyekre gyógyszert szed. Az asszony nem tudja milyet, és gyógyszeres dobozokat sem talál. A helyszínre érkező mentők a fizikális vizsgálat során kóros belszervi eltérést, külsérelmi nyomot nem találtak, jobb oldala hemipleg, pupilla differencia nincs, pupillák fényre reagálnak, jobb oldali arcfél petyhüdt, székletét, vizeletét nem engedte maga alá, epileptiform rosszullétre utaló tüneteket nem észleltek. Perifériás vénát biztosítottak, 500 ml Ringer-Lactat infúziót kötöttek be, amiből 70 ml folyt le a kórházba érkezésig.

A mentőben RR: 210/120 Hgmm, P: 110/min. EKG: pitvarfibrilláció, SatO2: 93%. Vércukor: 16,9 mmol/l. Bőr: kipirult. Hőmérséklet: 37,2 0C. Orrszondán keresztül 2 l/perc O2-t kap.

Referáljon az orvosnak, és tervezze meg a beteg ápolását, ellátását!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • az esettel kapcsolatos vizsgálatok

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • fektetés

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • labor és diagnosztikai vizsgálatok megrendelése

    • statisztikai jelentések


  1. feladat

A tizenhét éves fiatalember kórelőzménye az intenzív osztályra kerülésekor ismeretlen. A beteget az Országos Mentőszolgálat rohamkocsija szállította be 21 óra 07 perckor kontaktusképtelen állapotban, a közeli kollégiumból. A rendelkezésünkre álló szegényes heteroanamnézis szerint különösebb előzmény nélkül, hirtelen kialakult hányás, epileptiform görcsök jelentkeztek, ezt tudatzavar, agitáltság, nyugtalanság követte.

A helyszínre érkező mentők a fizikális vizsgálat során kóros belszervi eltérést, külsérelmi nyomot nem találtak, perifériás vénát biztosítottak, 500 ml Ringer-Lactat infúziót kötöttek be, amiből 50 ml folyt le a kórházba érkezésig. A mentőben P: 100/min, EKG: sinusrhythmus, RR: 138/90 Hgmm, L: 24/min, SatO2: 90%, Vércukor: 5,6 mmol/l, bőre meleg tapintatú, 38,9 °C a láza, orrszondán keresztül 2 l/perc O2-t kap. Mivel érdemi anamnézis nem áll rendelkezésünkre, a vezető tünetek (görcsállapot, tudatzavar, láz, hányás) alapján tervezze meg a beteg ápolását.

Referáljon az orvosnak!


Az első órában a gyors vérvizsgálat eredményei:

Vérképvizsgálat szérumhemoglobin: 135 g/l; szérumhematokrit: 0,36; fehérvérsejtszám: 14,2 G/l;

thrombocytaszám: 227 G/l

Vérkémia szérumnátrium: 115 mmol/l; szérumkálium: 3,6 mmol/l; szérumkalcium: 2,1 mmol/l;

karbamidnitrogén: 3,7 mmol/l; szérumkreatinin: 52 μmol/l; GOT: 20 U/l;

szérumamiláz: 39 U/l; szérumlipáz: 17 U/l

Vizeletvizsgálat fajsúly: 1010; pH: 8,0; fehérje, genny, cukor: negatív; ubg: normális; bilirubin: negatív;

keton: negatív; üledék: negatív

Vérgázanalízis vér-pH: 7,39; SaO2: 90%; BE-ECF: +4,1 mmol/l; HCO3: 29,1 mmol/l


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • az esettel kapcsolatos vizsgálatok

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • a só és vízháztartás zavarának korrekciója, esetleges szövődmények

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • labor és diagnosztikai vizsgálatok megrendelése

    • statisztikai jelentések




  1. feladat

54 éves nőbeteg hirtelen kialakult mellkasi fájdalom, nehézlégzés miatt hívta ki az orvosi ügyeletet. Fizikális vizsgálat negatív, P: 104/min., RR: 120/80 Hgmm, L: 20/min. Az ügyeletes orvos 2 puff Nitrátot ad a betegnek és azonnal rohamkocsit kér a helyszínre.

A helyszínre érkező mentők ágyban fekve találják a beteget, már csak enyhe mellkasi fájdalma van. A fizikális vizsgálat során kóros belszervi eltérést nem találtak, perifériás vénát biztosítottak, 500 ml Ringer-Lactat infúziót kötöttek be, 600 mg Plavixot, és 350 mg ASA-t rágattak el a beteggel.

A monitoron P: 76/min EKG: sinus rhythmus, ST elevatio a II., III., aVF és a V4,5,6, elvezetésekben, RR: 110/80 Hgmm, L: 16/min, SatO2: 98%, Vércukor: 6,7 mmol/l, bőre sápadt, meleg tapintatú, nem nyirkos.

Anamnézis: ismert hypertoniás, per os kezelt II. típusú DM (Metformin, Diaprel MR).

A hordágyra helyezéskor a beteg hirtelen elveszítette az eszméletét, keringése, légzése összeomlott, EKG-n kamrafibrillációt észleltek. Azonnali CPR: defibrillálás 3x200, 1x300 Ws, 150 mg Amiodaron iv. (Cordaron). Sinus rhythmusa visszatért, légzése, keringése helyreállt, tudata éber, kontaktusba vonható.

RR: 90/60 Hgmm, SatO2: 94%, Orrszondán keresztül 2 l/perc O2-t kap.

Szállítás - előzetes értesítést követően - az intenzív osztályra. Praehospitalis idő: a mellkasi fájdalom jelentkezésétől számítva 40 perc. Referáljon az orvosnak és tervezze meg a beteg ápolását, ellátását!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • az esettel kapcsolatos vizsgálatok

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • labor és diagnosztikai vizsgálatok megrendelése

    • statisztikai jelentések

    • Percutan Coronaria Interventiora (PTCA, stent) való előkészítés

    • STEMI ellátásának protokollja

    • a beteg felkészítése a katéterterápiás osztályra történő áthelyezésre


  1. feladat

76 éves férfibeteg a buszmegállóban elveszítette az eszméletét, rángatódzott, az utasok hívták ki a mentőt. A helyszínre érkező mentők kontaktust nem tudtak teremteni a beteggel, csak fájdalomingerekre reagált. A fizikális vizsgálat során kóros belszervi eltérést és külsérelmi nyomot nem találtak. A monitoron P: 85/min., EKG: sinus rhythmus, RR: 160/90 Hgmm, L: 25/min. felületes, SatO2: 90%, Vércukor: 1,2 mmol/l.

Anamnézis: a személyi igazolványában talált iratok szerint oralis antidiabetikumokat szed.

Perifériás vénát biztosítottak, 500 ml Ringer-Lactat infúziót és 100 ml 40%-os Glucose-t kötöttek be. Tudata nem teljesen tisztult fel, ködös, intenzív osztályra szállítják. Referáljon az orvosnak és tervezze meg a beteg ápolását, ellátását!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • az esettel kapcsolatos vizsgálatok

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • labor és diagnosztikai vizsgálatok megrendelése

    • statisztikai jelentések



  1. feladat

28 éves férfibeteg két hónapja sportolás közben bokatörést szenvedett, amit a traumatológián kezeltek. Fájdalomcsillapítóként Voltaren tablettát kapott. Anamnézisében belgyógyászati betegség nem szerepel. Otthonában a WC-n székelést követően collaptiform rosszulléte volt, ami miatt a felesége mentőt hívott.

A helyszínre érkező mentők a beteget a szobájában ülve találták, bőre sápadt, hideg verejtékes. Rákérdezésre a beteg elmondta, hogy a WC-n híg, fekete székletet ürített, hányás nem volt. Elmondása szerint a gyomra időnként égni szokott. A fizikális vizsgálat során az epigastriumban és a köldök jobb oldalán nyomásérzékenységet jelzett. Egyéb kóros belszervi eltérést és külsérelmi nyomot nem találtak.

A monitoron P: 110/min., EKG: normális sinus rhythmus, RR: 90/60 Hgmm, L: 25/min., SatO2: 90%, Vércukor: 6,5 mmol/l., láza, neurológiai tünete nincs. Perifériás vénát biztosítottak, 500 ml Ringer-Lactat infúziót kötöttek be. Fektetésre közérzete javult, panaszmentesnek mondja magát. OMSZ az intenzív osztályra szállítja. Referáljon az intenzív orvosnak!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • betegedukáció a gyógyszerszedéssel kapcsolatban

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • az esettel kapcsolatos vizsgálatok

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • labor és diagnosztikai vizsgálatok megrendelése

    • statisztikai jelentések



  1. feladat

55 éves férfibeteg parenchymasan és vascularisan decompensalt cirrhosissal, portalis encephalopathiaval, máj kómával került az intenzív osztályra. A kezelésre állapota fokozatosan javult, tudata feltisztult, orientálttá vált. A 3. napon az ápolók egy nagy koppanásra lettek figyelmesek, berohantak a WC-be, ahol a beteget a földön ülve találták, körülötte nagymennyiségű alvadt és friss vért találtak. Szája körül, hálóingén vérnyomok láthatóak. Kissé zavart, de kontaktusképes, sápadt, hideg verítékes. Lefektetést és kórterembe szállítást követően P: 120/min., RR: 70/- Hgmm. Monitorra helyezték, perifériás vénát biztosítottak, és erős volumenpótlás kezdtek 5%-os Glucose és HES infúzió adásával. Anamnézisében rendszeres etilizmus szerepel, 3 hónappal ezelőtt III. fokú oesophagusvarixot találtak. Gyakorlatukat töltő hallgatókat tájékoztassa az adekvát ellátás további lépéseiről!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • az esettel kapcsolatos vizsgálatok

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • labor és diagnosztikai vizsgálatok megrendelése

    • statisztikai jelentések


  1. feladat

25 éves férfibeteget hoz a mentő, aki egy építkezésen megcsúszott az állványon, és 10 méter magasból zuhant a bokrok közé. Eszméletlen állapotban van, fejsérült, füléből vér folyik, hátán zúzódás nyomai, és bal lábszártörése van. Vákuum- matracban rögzítve szállítják a kórházba, vénabiztosítás történt, a mentőben respirátorral lélegeztetik. Referáljon az intenzív orvosnak, és készüljön fel az adekvát ellátásra!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • műtéti előkészítés

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • az esettel kapcsolatos vizsgálatok

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • labor és diagnosztikai vizsgálatok megrendelése

    • statisztikai jelentések


  1. feladat

54 éves férfibeteg fekszik az intenzív osztályon. Egy biztosító társaságnál dolgozik üzletkötőként. 10 éve ismert hipertóniás, ACE inhibitort szed, és hat hónapja fennálló, gyógyszeres terápiára nem reagáló pitvarfibrillációval került felvételre egy nappal ezelőtt. P: 130/min., RR: 150/90 Hgmm, L: 22/min. Nehézlégzésre és erős szívdobogásérzésre panaszkodik, ami miatt nem tud aludni, állandóan fáradt, munkáját nem tudja tökéletesen ellátni. Referáljon az orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • pitvarfibrilláció lehetséges okai, a sinus rhythmus helyreállításának módszerei

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • az esettel kapcsolatos vizsgálatok

    • milyen kórképre gondol és milyen orvosi utasításokra készül fel

    • a labor, röntgen és konziliáris vizsgálatok megszervezésének fontossága

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • labor és diagnosztikai vizsgálatok megrendelése



  1. feladat

65 éves nőbeteg otthon a fürdőszobájában a kádból való kilépést követően megcsúszott a vizes kövön, elesett, és combnyaktörést szenvedett. A combnyakszegezést követő műtét 4. napján Ön a beteg ápolója. Már önállóan táplálkozik, de mivel kevesebbet iszik, naponta 500 ml Ringer infúziót kap. Referáljon az intenzív orvosnak a műtéti seb és a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • combnyaktörés okai, a műtéti eljárás ismertetése, antisepsis szabályai, decubitus megelőzés fontossága

    • sebellátási protokoll

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

39 éves nőbeteg két napja ütésszerű igen erős tarkótáji fájdalmat érzett, centrális hányás, majd átmeneti eszméletvesztés következett be. Jelenleg eszméleténél van, tudatállapota az óta is hullámzó, fejfájása továbbra is erős. Az elvégzett koponya CT+DSA vizsgálat akut SAV-at igazolt. Ön a beteg ápolója. Referáljon az intenzív orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • acut sav ellátási protokollja

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

68 éves COPD-s beteg, 2 hete fekszik az intenzív osztályon, gépi lélegeztetésről sikeresen leszoktatták, O2-terápiára nem szorul, azonban rengeteg trachea váladékkal rendelkezik. Hirtelen dyspnoe, cianózis lép fel, SatO2: 87%-ra zuhan. Lássa el a beteget, és referáljon az intenzív orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • COPD okai

    • tracheakanül ellátásának ápolói feladatai

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

24 éves nőbeteg autóbusz utasaként sérült egy hirtelen fékezés során. Mellkas contusio mellett jobb mellkasfélen gyengült légzés, dobozos kopogtatási hang észlelhető. Légzési elégtelenség miatt érkezik az intenzív osztályra. Referáljon az intenzív orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a mellkas contusio okai, sebellátás protokollja,

    • a beteg légzésének segítése

    • mellkasi drainage-ra való felkészülés

    • respirator kezelés

    • a beteggel történő kommunikáció fontossága

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok



  1. feladat

42 éves férfibeteg otthoni balesetet szenvedett. Lakásfelújítás közben leesett a létráról, impressziós koponyatörése, mellkasi contusioja van, eszméletlen állapotban szállítják az intenzív osztályra. Az agyállományban jelentős bevérzések és agyödéma ábrázolódik. Ön a beteg ápolója. Referáljon az intenzív orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • műtéti eljárás, antisepsis szabályai

    • decubitus megelőzés, a lélegeztetett beteg ellátási protokollja

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

62 éves nőbeteg éjszaka nehézlégzésről panaszkodik, melyet apró, szaggatott köhécselés vezetett be, de köpetet nem tud üríteni. Verítékezik, főleg az arcán érezhető nyirkos, tapadós veríték. Arca halvány, szürkéssápadt, az ajka halvány és szederjes, a bőre egészében hűvös tapintatú. Öntudata tiszta, de a nehézlégzés miatt magatartását a pánik jellemzi: tekintete riadt, csak ülni hajlandó, támaszkodva segíti légzését. Kilégzésben nyög, levegő után kapkod légzési segédizmait igénybe véve, feje az erőltetett légzés miatt erőtlenül billeg. A beteg hirtelen abbahagyja a köhécselést, egyre hangosabbá válik a hörgése, majd légzése távolról is hallható szörcsögő jellegűvé - stertoros légzés – válik. A kilégzést segítő hasizom aktivitása is fokozódik, a nyaki vénák erősen teltek, a centrális vénás nyomás magas, a pulzus szapora és a periférián jól tapintható, a szívműködés arrhythmiás, vérnyomás magas, sőt kiugró, a szívhangok a környéki tüdőzörejek miatt nehezen analizálhatók.

P: 110/min. RR: 200/100 Hgmm, SatO2: 85%, és folyamatosan romlik.

Referáljon az intenzív orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • légzési elégtelenség okai

    • acut balszívfél- elégtelenség patofiziológiája

    • asthma cardialae és asthma bronchiale elkülönítése

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

30 éves nőbeteghez hívtak mentőt, aki egy esküvői vacsorán nagymennyiségű birkapörkölt és alkoholfogyasztást követően fokozatosan erősödő hasi fájdalomra panaszkodott. A fájdalom kezdetben az egész hasára kiterjedt, mély, viscerális jellegű volt, később egyre inkább az epigastriumra lokalizálódott, hátába, derekába sugárzott. A mentők helyszínre érkezésekor P: 110/min. RR: 90/60 Hgmm, SatO2: 96%, Vércukor: 7,2 mmol/l. A beteg nagymennyiségű ételmaradékot hányt, de a hányás a fájdalmát nem enyhítette. Lázas (38,2 °C), enyhén subicterusos. Perifériás vénát biztosítottak, 500 ml Ringer-Lactat infúziót kötöttek be, melyből az intenzív osztályra érkezésig 100 ml folyt le.

Referáljon az intenzív orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • kommunikáció

    • pancreatitits okai, tünetei, vizsgálatok, terápiája

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok



  1. feladat

30 éves nőbeteget hoz a mentő, aki színházból jövet magas sarkú cipőjében rálépett egy csorbult lépcsőre, majd 10 lépcsőfokot gurult a járdára. A helyszínre érkező mentők bal bokarándulást állapítottak meg. Egyéb külsérelmi nyom nem látható. A sérült bokaízülete nyugalomban is fájdalmas, duzzadt, a bőr alatt szederjes elszíneződés, vérömleny látható. A sérült testrész mozog ugyan, de az ízület mozgásterjedelme beszűkült, a mozgatás fokozza a fájdalmat, különösen az ízület szélső helyzeteiben. A mentők vákuum sínben rögzítve szállítják a beteget a Baleseti Ambulanciára, 100 mg Tramadolt kapott iv.

Referáljon az ügyeletes orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • traumás sérülések csoportosítása

    • rándulással kapcsolatos tanácsadási feladatok

    • műtéti előkészítés

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

22 éves személygépkocsival elgázolt nőbetegnél splenectomia történt. A műtőből Ön vette át a beteget az alábbi paraméterekkel:

EKG: sinus rhythmus, P: 88/min. RR: 120/60 Hgmm, L: 16/min, SatO2: 98%, Htk: 0,37, CVP: 8 vízcm.

A monitorozás során 1 óra múlva folyamatos vérnyomásesést tapasztal, a beteg egyre fokozódó feszítő hasi fájdalomra panaszkodik. A kötésen sebváladék, vérzés nem tapasztalható, a drainen semmilyen váladék nem ürül. Referáljon az orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • a beteg műtéti előkészítésének protokollja

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

Az 58 éves férfibeteget a kocsmában többször hasba rúgták, ittas állapotban otthonából az OMSZ szállítja. Eszméletvesztése nem volt, aethyl intoxicatio, szomnolens, verejtékes, sápadt bőr, ajakcyanosis, tachypnoe, előredomborodó feszes has, defense musculaire, végtagok márványozottak, hűvösek.

EKG: sinus rhythmus, P: 140/min. RR: 85/40 Hgmm, L: 30/min, SatO2: 85%. A mentők két perifériás vénát biztosítottak, HES és Ringer-Lactat infúzió folyik. Arcmaszkon keresztül 6 l/perc O2-t kap. Referáljon az orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • máj- és lépruptura tünetei

    • sokktalanítás

    • perioperatív ellátási protokoll

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

Egy 54 éves nő hasára „aknafedő” zuhant. A kórházi megfigyelés elején a hasfalban kialakult elváltozás előbb hasfali haematomának imponált. Később a hasi görcsök miatt készült Uh-vizsgálat bélkacsokat mutatott ki a hasfal rétegei között. A beteget műtétre kell előkészítenie. Referáljon az orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • tompa hasi traumák, lehetséges szövődmények

    • perioperatív ellátási protokoll

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok




  1. feladat

56 éves nőbeteg erdei kirándulás közben leesett egy dombról, sziklának csapódott és nyílt bal lábszártörést szenvedett. A műtét sikeres volt, most helyezik át a posztoperatív részlegre. Ön a beteg ápolója, vegye át a beteget és tájékoztassa a hozzátartozókat kompetencia határain belül a szakápolási feladatokról!

A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • nyílt lábszártörés kezelése, lehetséges szövődményei

    • műtőből érkező beteg átvételének protokollja, a postoperativ időszak megfigyelési szempontjai (altatási és műtéti szövődmények)

    • a műtött végtag asepticus ellátása

    • infúziós, antibiotikus és analgeticus terápia lényege

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

42 éves férfibeteg otthoni balesetet szenvedett. Lakásfelújítás közben leesett a létráról, impressziós koponyatörése, mellkasi contusioja van, eszméletlen állapotban szállítják az intenzív osztályra. Az agyállományban jelentős bevérzések és agyödéma ábrázolódik. Ön a beteg ápolója. Referáljon az intenzív orvosnak a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • műtéti eljárás ismertetése

    • antisepsis szabályai

    • decubitus megelőzés

    • lélegeztetett beteg ellátási protokollja

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

II. típusú diabetes mellitusos beteg otthonába távozhat, a bal lábszárán található ulcus crusist rendszeresen át kell kötni. A lánya jön érte, aki adminisztrátor egy irodában. Tanítsa meg a sebellátás kivitelezését a családtagnak!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • sebellátási protokoll

    • beteg- és család edukáció, kommunikáció módjai

    • asepsis- antisepsis szabályai

    • a sebellátáshoz szükséges ápolási eszközök felsorolása



  1. feladat

75 éves, 20 éve műbillentyűvel rendelkező férfibeteg érkezik az intenzív osztályra. P: 100/min. RR: 100/60 Hgmm, SatO2: 91%, egy hete 39,2 °C a láza, anaemiás küllemű, bőrszíne sápadt, sárgás, dobverőujjai vannak. Étvágytalan, egy hét alatt 5 kg-ot fogyott, gyengének érzi magát, haematuria, proteinuria és szívzörej észlelhető. Ön a beteg ápolója. Referáljon az orvosnak!

A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • infectiv endocarditis tünetei, vizsgálatok, kezelési elvei

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • statisztikai jelentések


  1. feladat

52 éves nőbeteg inferior myocardialis infarctussal fekszik az intenzív osztályon. P: 80/min. RR: 120/70 Hgmm, SatO2: 97%, T: 37,5 °C. Az infarctus 18. órájában a monitoron hirtelen Mobitz II. AV blokkot, majd III. fokú AV blokkot észlel, a pótritmus instabil, a QRS széles, a frekvencia 38/min., vérnyomás, saturatio csökkenő tendenciát mutat. Riassza az orvost, és referáljon a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • ritmuszavarok fajtái, tünetei, vizsgálatok, kezelési elvei

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

A 21 éves fiatalembert eszméletlen állapotban szállítják a mentők az intenzív osztályra. Barátai elmondása szerint a közeli diszkóban szórakoztak, amikor eltűnt, és a mosdóban földön fekve találtak rá. Mivel nem tudtak kontaktust teremteni vele, azonnal mentőt hívtak hozzá. A helyszínre érkező mentők az eszméletlen betegnél felületes, néha kihagyó légzést, szűk pupillákat, és mindkét alkaron tűszúrás nyomait észlelték. Véna- és légút biztosítást követően 2 amp. Naloxon hydrochlroridot adtak iv., de az éber állapot nem tért vissza. Referáljon az orvosnak!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • drogabúzusok, szövődmények, vizsgálatok, terápiája

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

Az 50 éves férfibetegre munkából hazatérő lánya talált rá a hálószobában. Mivel hiába ébresztgette, kihívta a mentőket. A helyszínre érkező mentők az ágy mellett üres boros- és sörösüvegeket, az éjjeliszekrényen gyógyszerdobozokat találtak (Xanax, Sevenal). A beteg csak fájdalomingerekre reagál, szűk, fénymerev pupillák, corneareflex még kiváltható. Lehelete erősen alkoholos, verejtékezés, könnyezés észlelhető. Pulzusa filiformis, vérnyomása alacsony, bőre hűvös, légzése felületes. Lánya elmondása szerint édesapja kőművesként erős fizikai munkát végez, régóta szed fájdalomcsillapítókat, nyugtatókat, és amióta felesége meghalt, depresszióssá vált. A mentők véna- és légút biztosítással, a keringés és légzés rendezése után szállítják a beteget az intenzív osztályra. Referáljon az orvosnak!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • mérgezések fajtái, tünetei, vizsgálatok, terápia

    • decubitus prevenció

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok

    • statisztikai jelentések


  1. feladat

A 28 éves férfibeteget édesapja személygépkocsival szállítja a kórházba. Elmondása szerint az erdőben kirándultak, amikor valamilyen rovar megcsípte a fia nyakát. Az általános tünetek rohamosan fejlődtek ki, a csípés helyén szinte azonnal viszketés, bőrpír, urticaria, ödéma alakult ki. A fiú ismert allergiás, mindig hord magával Calciumot, de most éppen nem volt náluk, ezért azonnal visszafordultak, és személygépkocsival indultak el a kórházba. Útközben a beteg szédülésre, fejfájásra, émelygésre panaszkodott, egy keveset hányt is, állapota egyre romlott, nehézlégzéssel küszködött, egész teste remegett. A kórházba érkezésekor már sokkos állapotban van, a személyzet veszi ki a személygépkocsiból, és fekvő tolókocsin szállítják a sürgősségi osztályra. Referáljon az orvosnak!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • sokk fajtái, tünetei, terápia, szövődmények

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


  1. feladat

62 éves obes férfibeteg thoracotomiát követő 36 órával kevés levegőre panaszkodik, nem képes mély légvételekre, halálfélelme van. Gyengének érzi magát, a posztoperatív fájdalom és a szedálás következtében elégtelen a köhögése. A beteg megfigyelésekor kóros rekeszfunkciót, csökkent rekeszkitérést, nagyon súlyos dyspnoet, cianózist észlel. Referáljon az orvosnak!

A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • légzési elégtelenség tünetei, okai, megfigyelési szempontok

    • posztoperatív ápolói feladatok

    • posztoperatív szövődmények

    • lélegeztetési módok

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok



  1. feladat

50 éves férfibetegnél közterületen háziorvos jelenlétében epilepsziás jellegű rosszullét zajlott, mentő szállítja kardiológiai őrzőbe. Háziorvos 10 mg Seduxent adott im. Mentő megérkezéséig a roham megszűnt, tudata feltisztulóban volt. Elmondása szerint ismert betegsége nincs, gyógyszert nem szed. A mentőben a következő paramétereket rögzítették: P: 60 /min, RR: 90/60 Hgmm, SatO2: 97%, Vc: 6,4 mmol/l. Helyszínen készített EKG-n SR, PQ: 230 msec, QRS: 80 msec, II-III-aVF elvezetésekben dómszerű ST elevatio látható. Mentő 1 exp. Nitrolingual spray-t adott, vénát biztosított, Ringer-laktát infúziót kötött be, melyből a kórházba érkezésig 200 ml folyt le, maszkon át 4 l/min O2 adása mellett szállította a beteget. Riassza az orvost, és referáljon a beteg állapotáról!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • ápolási anamnézis felvétele, betegmegfigyelés, tünetek észlelése

    • ápolási diagnózisok megfogalmazása, prioritások felállítása

    • célkitűzések, ápolási tevékenységek tervezése, végrehajtása, értékelése

    • pacemaker terápia

    • az intenzív osztályon alkalmazott mindennapos ápolási eszközök felsorolása

    • az orvosi és az ápolási dokumentáció részei, kiegészítő lapjai, valamint a dokumentációvezetés szabályai

    • a betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításából adódó ápolói feladatok


2335-06 : Szituációs feladatok

    1. Általános és regionális anesztézia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai



  1. feladat

Nyolc műtőből álló műtőblokkban dolgozik. A kiírás szerint az Ön műtőjében K. János 70 éves beteg jobb oldali csípőprotézis műtétje következik. Az átfektetőből jelzik, hogy a beteg megérkezett a műtőblokkba. Gyakorlaton lévő tanulóknak mondja el, hogyan fogadja a beteget, milyen kérdéseket tesz fel neki, milyen adatokat ellenőriz a beteggel érkező dokumentációban, milyen nehézségek jelentkezhetnek a beteggel való kommunikáció során!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • dokumentációs csekk-lista ellenőrzése

  • az intézetben alkalmazott azonosítási protokoll (pl. karszalag) követése

  • bemutatkozás. beteg kikérdezése utolsó étkezésről, a premedikáció tényéről

  • kommunikációt akadályozó körülmények tisztázása: tudati szint, hallás, beszédértés, (hallókészülék) beszédkészség



  1. feladat

Sürgős császármetszéshez készülnek placenta previa miatt 30 éves nőbetegnél. Gyakorlatukat töltő tanulókat tájékoztassa a következőkről:

  • gyógyszerek és infúziók előkészítése narkózishoz

  • gyógyszerformák, kiszerelések, melyekkel forgalomba kerülnek

  • 1ml oldat hatóanyag tartalma

  • gyógyszer/infúzió adagjának kiszámítása

  • gyógyszer/infúzió a narkózis/műtét egyes szakaszaiban

  • veszélyek, szövődmények az gyógyszer/infúzió alkalmazás során!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • szülészeti anesztézia

  • intravénás narkotikumok, izomrelaxánsok és antagonistáik, kábító fájdalomcsillapítók, adjuváns szerek

  • infúziók, volumenpótló oldatok

  • az újszülött ellátásával kapcsolatos alapvető feladatok



  1. feladat

80 éves betegnél ileus miatt terveznek műtétet, az állapot hátterében tumoros alapbetegséget valószínűsítenek. Laboratóriumi leletei: Hb: 146 g/l, htk: 0,46 fvs: 10,2 G/l, thrombocyta: 350 G/l, gluc.: 5,8 mmol/l, UN: 15 mmol/l, kreat.: 165 mmol/l, kálium: 3,2 mmol/l, nátrium: 146 mmol/, bilirubin: 18 mmol/l, SGOT: 60 U/l, SGPT: 45 U/l, INR: 1,2 vércsoport: „A” Rh poz, ellenanyagszűrés folyamatban.

Referáljon kollégájának a betegről, értékelje a leleteket, térjen ki az előkészítéssel kapcsolatos speciális feladatokra!


A referálás során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • a beteg előkészítése és kivizsgálása műtét előtt

  • dehidrációk, a kálium-anyagcsere zavarai

  • ileus




  1. feladat

Sigma tumor műtéti megoldását tervezik egy 85 éves nőbetegnél, endotrachealis narkózis és epiduralis anesztézia kombinációja a terv.

Magyarázza el a gyakorlaton lévő tanulóknak milyen anatómiai-élettani változásokat kell tekintetbe venni az idős beteg érzéstelenítése során és melyek ezeknek a változásoknak a legfontosabb gyakorlati következményei!


A magyarázat során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • időskori élettani változások és aneszteziológiai vonatkozásaik

  • a gerinc deformitásai időskorban

  • az epiduralis posztoperatív fájdalomcsillapítás előnyei

  • a folyadék- és elektrolit háztartás változásai időskorban



  1. feladat

Egy 70 éves beteg kerül az ébredőszobába, narkózis után. Anamnézisében myocardialis infarktus, majd ezt követően koszorúér-bypass műtét szerepel.

A gyakorlaton lévő tanulóknak adjon tájékoztatást a következőkről:

  • kórtani tényezők, amelyek a korai posztoperatív szakban leginkább veszélyeztetik a myocardium oxigénellátását

  • teendők megelőzésük, illetve elhárításuk érdekében

  • az ébredőben szolgálatot teljesítő ápoló monitorizálási, ápolási feladatai az adott beteg esetében


  1. feladat

Inquinalis sérvműtétet terveznek egy jelentősen elhízott és erős dohányos betegnél, spinalis anesztéziában. A beteg korábban írásos beleegyezését adta spinalis érzéstelenítéshez. A műtőbe érkezve azonban elmondja, hogy nagyon fél a fájdalomtól, és jobban szeretne inkább aludni.

Igyekezzen a beteget megnyugtatni és -kompetencia határain belül- meggyőzni a spinalis anesztézia előnyeiről a narkózissal szemben.


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • obstruktív, restriktív légzészavarok

  • krónikus légzőszervi betegek anesztéziája

  • a regionális anesztézia javallatai

  • a beteg megnyugtatása, felvilágosítása



  1. feladat

Alkoholos májzsugorodásban szenvedő 57 éves férfi beteg kerül műtétre kizárt umbilicalis sérv miatt. Az aneszteziológusnak referáljon azokról a laboratóriumi eredményekről, amelyekből a májbetegség súlyosságára következtet. Az ön mellé beosztott tanulót tájékoztassa, hogy melyek azok a narkózis során használt gyógyszerek, amelyek hatásában, hatástartamában jelentős változás várható súlyos májbetegség jelenléte esetén!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • májbetegek aneszteziológiai problémái

  • a gyógyszerek sorsa a szervezetben

  • kábító fájdalomcsillapítók, succinylcholin

  • májműködésre utaló laborvizsgálatok



  1. feladat

Krónikus hemodialízis kezelésben részesülő 64 éves nőbeteg kerül elektív műtétre. Utolsó dialízise a műtét előtti délután történt. Műszakátadáskor tájékoztassa kollégáját a következőkről:

- laboratóriumi értékek, amelyeket különös gonddal ellenőriztek az anesztézia megkezdése előtt

- higiénés és munkavédelmi szabályok betartása, melyekre különös gonddal ügyeljenek, ebben az esetben.


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • vesebetegek, krónikus urémiás és dializált betegek aneszteziológiai problémái

  • a gyógyszerek eliminációja. depolarizációt gátló relaxánsok hatástartama

  • az aneszteziológiai munka higiénéje. aszeptikus technika. tűszúrásos balesetek elkerülése



  1. feladat

Évek óta inzulinkezelésben részesülő 56 éves diabeteses beteg kerül műtétre. Viziten referáljon az orvosnak a következőkről:

  • laboratóriumi leletek értékelése anesztézia előtt

  • előkészített eszközök- gyógyszerek-infúziók

  • társbetegségek, lehetséges szövődmények, amelyekre felkészül

  • követett alapelvek a diabetes súlyosságának megfelelően a perioeratív szakban (diéta, orális antidiabetikum, inzulin).


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • diabeteses beteg anesztéziája

    • inzulin- infúziós oldatok

    • parenteralis káliumbevitel



  1. feladat

Egynapos sebészeti centrumban dolgozik. Adjon tájékoztatást betegének a sikeres felvételhez tartozó dokumentációkról!

Tájékoztassa a műtét utáni időszakra vonatkozó tudnivalókról és az elbocsáthatóság, „utcaképesség” kritériumairól!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • egynapos sebészettel kapcsolatos általános aneszteziológiai szempontok

  • tudatzavarok, szédülés, hányás, fájdalom

  • a beteg felvilágosításának és beleegyezésének dokumentálása



  1. feladat

Elektív császármetszést terveznek spinalis anesztéziában. A szülőnő beleegyezett az érzéstelenítésbe, de a műtőbe érkezve nagyon izgul, fél.

Ismertesse vele azokat a terhességgel összefüggő élettani változásokat, amelyek miatt a spinalis érzéstelenítést a narkózishoz képest előnyösebbnek és biztonságosabbnak tartjuk.

Kompetencia határain belül nyugtassa meg a szülőnőt, és győzze meg a spinalis érzéstelenítés előnyeiről.


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • a terhességet kísérő élettani változások és aneszteziológiai jelentőségük

  • aortocavalis szindróma tünetei és megelőzése

  • a beteg megnyugtatása, felvilágosítása



  1. feladat

Uterus exstirpatiót terveznek vaginális úton, spinalis anesztéziában egy 52 éves nőbetegnek. A beteg beleegyezett az érzéstelenítésbe, de a műtőbe érkezve nagyon izgul, fél. Nyugtassa meg a beteget, a verbális megnyugtatáson kívül egyéb lehetőségekkel is!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • nőgyógyászati műtétek

  • szedetívumok, anxiolitikumok

  • a beteg megnyugtatása, felvilágosítása



  1. feladat

Palcenta previa miatt sürgős császármetszésre van szükség 28 éves nőbetegnél. Új dolgozó beilleszkedését segíti. A tájékoztatása során térjen ki a következő dolgokra:

  • anatómiai és élettani változások, amelyeket a narkózis során tekintetbe kell venni

  • narkózis során használatos gyógyszerek

  • a beteg fektetésének és a narkózis bevezetésének sajátos szempontjai!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • a császármetszés anesztéziája: általános érzéstelenítés

    • hányás, regurgitatio, aspiráció megelőzése

    • aortocavalis szindróma megelőzése

    • savkötők, hányáscsillapítók, Succinylcholin



  1. feladat

Krónikus arcüreggyulladás miatt endoszkópos arcüreg műtétet (FESS) terveznek narkózisban. Gyakorlatukat töltő tanulóknak ismertesse a műtéttel kapcsolatos tudnivalókat, térjen ki a következőkre:

  • fejen, illetve a légutakon végzett műtétek speciális aneszteziológiai problémái

  • narkózis módszerekhez való előkészítés

  • a vér és a szövettörmelékek tracheába való lecsorgásának megelőzése

  • amennyiben a gégész vérzéscsillapításra lokálisan adrenalint használ, milyen gyógyszer-interakcióra lehet számítani

  • a narkózis befejező szakaszának lépései az adott műtét esetében


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • a fejen és a nyakon végzett műtétek aneszteziológiai problémái

  • aneszteziológiai szempontok a légutakon végzett műtétek során

  • inhalációs narkotikumok és adrenalin

  • endotrachealis tubusok fajtái, garattampon, Magill fogó



  1. feladat

A hangszalagon levő elváltozás eltávolítását tervezik45 éves férfi betegnél mikrosebészeti technikával (LMC), narkózisban. Kollégájával beszéljék meg a következőket:

  • lehetőségek, hogy a gégész zavartalanul dolgozhasson, ugyanakkor szabad légut is biztosítva legyen

  • külön szempontok, a lézer használatakor

  • egyes eljárások és szükséges eszközök.


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • anesztézia a gége mikrosebészeti műtéteihez

    • jet lélegeztetés

    • endotrachealis tubusok fajtái, Jet tubusok, Jet katéterek



  1. feladat

Áthatoló szemsérülés miatt sürgős műtétet kell végezni a munkája során sérült 43 éves férfi betegnél. Tájékoztassa a gyakorlatukat töltő tanulókat az alábbi szempontok szerint:

  • speciális szempontok a narkózis bevezetése, fenntartása és befejezése során

  • szükséges monitorok.


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

    • aneszteziológiai módszerek a szemészetben

    • a „sima” narkózis-bevezetés és ébredés jelentősége

    • az izomrelaxáció fontossága, műszeres ellenőrzése

    • relaxométer

    • az anesztéziában használt gyógyszerek hatása a szem belnyomására



  1. feladat

Áthatoló szemsérülés miatt sürgős műtétet kell végezni 49 éves nőbetegnél. A műtétet végző orvos kéri Önt, mint vezető ápolót, hogy készítse elő az anesztéziához szükséges gyógyszereket. Tájékoztassa az orvost, hogy milyen lehetőségei vannak az előkészítésre! Kérje meg kollégáját, hogy készítse elő az eszközöket, monitorokat- ismertetve vele az orvossal konzultált lehetőségeket!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • a „sima” narkózis-bevezetés és ébredés jelentősége a szemészetben

  • az izomrelaxáció fontossága

  • relaxométer

  • az anesztéziában használt gyógyszerek hatása a szem belnyomására



  1. feladat

Tüdőtumor miatt 64 éves férfibetegnél bal felső lebeny resectiót terveznek. Esetismertetést kell tartania továbbképzésen a műtéttel kapcsolatban. Térjen ki a következő szempontokra:

  • speciális eszközök előkészítése narkózishoz

  • monitorizálás

  • beteg pozicionálása

  • kórtani változások a mellkas megnyitása, illetve a bal tüdőfélnek a légzésből való kiiktatása során

  • a lélegeztetés speciális szempontjai tüdőműtét során.


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • a két tüdőfél izolálásának lehetőségei

  • a lélegeztetés speciális szempontjai tüdőműtétnél

  • teendők mellkas megnyitással járó műtét végén

  • kétlumenű tubusok, bronchusblokkerek, endobronchialis tubusok, bronchofiberoszkóp

  • pulzoximetria, kapnometria, vérgázvizsgálat



  1. feladat

Fiatal férfi motorbalesetben koponyasérülést szenvedett, mely miatt sürgős idegsebészeti műtétet terveznek. A beteget komatózus állapota miatt már a mentők intubálták. Tájékoztassa az orvost, hogy milyen eszközöket, monitorokat készít elő a beteg fogadására! Tervezzék meg a beteg ellátását!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • az intracranialis nyomás csökkentésének módszerei

  • anesztézia hatása az intracranialis nyomásra

  • betegmegfigyelés idegsebészeti műtétek alatt

  • az anesztéziában használt gyógyszerek hatása az intracranialis nyomásra

  • ozmotikus diuretikumok



  1. feladat

Lumbalis discus hernia miatt terveznek műtétet, hason, ún. „nyuszifekvésben” 43 éves nőbetegnél. Vázolja új kollégájának feladatait a beteg forgatása, illetve a műtőasztalon történő elhelyezése során! Adjon tájékoztatást arról mit tegyen hogy az endotrachealis tubus a fordítás után megfelelő helyzetben maradjon!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • Gerincműtétek

  • Érsérülések, idegsérülések, szemsérülések

  • Technikai szövődmények narkózis alatt



  1. feladat

Laparoszkópos cholecystectomiát végeznek egy 160 cm magas, 80 kg súlyú, 45 éves nőbetegnél. Gyakorlatukat töltő tanulóknak tartson megbeszélést a műtétről. Térjen ki a következő szempontokra:

- aneszteziológiai módszerekhez való előkészítés

- kötelező paraméterek monitorizálása narkózis alatt

- kórtani változások a narkózis alatt


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • laparaszkópos műtétek anesztéziája

  • lélegeztetés narkózis alatt

  • hypercapnia tünetei

  • kapnográf, narkózis respirátorok, lélegeztetés monitorizálása



  1. feladat

Vesetumor műtéti eltávolítása közben hirtelen nagy vérzés jelentkezik, az aneszteziológus orvos éppen nem tartózkodik a műtőben. Értesíteni kell az orvost a megfigyelt tünetekről és az érkezéséig végzett teendőkről!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • vérkeringési szövődmények, vérzéses sokk kezelése

  • hypovolaemia, vérzés, sokk

  • infúziós oldatok, plazmapótszerek



  1. feladat

Az altatókészülék karbantartása miatt egy tartalék készüléket hoznak a műtőbe. A kollégáit Önnek kell tájékoztatnia, hogy milyen megoldásokat biztosítanak az orvosi gázok véletlen felcserélése elkerülésének érdekében!

Referáljon az orvosnak, hogyan ellenőrizte a készüléket használatbavétele előtt, hogy a gázokat valóban helyesen kötötték-e be?


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • gázellátás, rotaméterek, keverőrendszerek

  • oxigénkoncentráció mérők, gázmonitorok



  1. feladat

Az intenzív osztályon fekvő, tartósan intubált betegnek tracheotomiát terveznek. A beteget midazolam-fentanyl folyamatos adagolásával szedálják, tudata hozzáférhető, kontaktusba vonható. A gyakorlaton lévő tanulóknak mondja el, milyen eszközöket-, monitorokat- gyógyszereket készített elő! Vázolja melyik a műtét legkritikusabb része és hogyan vezetik ebben a szakaszban a narkózist!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • a légutakon végzett műtétek anesztéziája

  • tracheotomiás tubusok, kanülök, szívókatéterek, váladékészívó

  • gyógyszeradagoló pumpák



  1. feladat

A 67 éves férfibetegnek a műtét során talált peritonitis miatt orvosi utasításra cephalosporin csoportba tartozó antibiotikumot ad be. Hirtelen a beteg lélegeztetése nehezítetté válik, tachycardizálódik, vérnyomása csökken. Konferencián esetbemutatást tart ezzel kapcsolatban. Térjen ki a következő szempontokra:

- tünetek oka

- egyéb tünetek, amelyek egyidejűleg jelentkeztek a betegen

- azonnali teendők.


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • szövődmények: allergiás és anaphylactoid reakciók

  • anaphylaxiás sokk, allergiás bőrjelenségek, gégeödéma, bronchospasmus



  1. feladat

Egy 73 éves nőbetegnél totál térdprotézist végeznek spinalis anesztéziában. A műtét vértelenségben zajlik. A spinalis anesztézia elkészítése után 5 perccel a vérnyomás 160/80 Hgmm-ről 100/50-re esett. A műtét végén, a vértelenítő mandzsetta leengedése után, a már stabilizálódott vérnyomás 130/70 Hgmm-ről 100/75-re, majd 80/60-ra csökken.

Referáló ülésen ismertesse az esettel kapcsolatos intézkedéseket-indoklással!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • ortopédiai műtétek aneszteziológiai problémái

  • spinalis anesztézia

  • ephedrin, plazmapótszerek, infúziós oldatok

  • a hypovolaemia és vérzés tünetei

  • a vértelenség idejétől függő reperfuziós jelenségek



  1. feladat

Intubálásról kell előadást tartania, az alábbi kérések alapján kell összeállítania előadását:

- tünetek, amelyek alapján nehéz intubációra kell számítani

- eszközök, műszerek előkészítése várhatóan nehéz intubáció esetén

- módszerek, ha a laringoszkópos feltárás nem lehetséges

- a nehéz intubálásra kidolgozott algoritmusok!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • nehéz intubációs algoritmus

  • mallampati beosztás, thyromentalis távolság, nehéz intubálhatóságra utaló tünetek

  • az intubáció és légútbiztosítás eszközei



  1. feladat

Magas vékonybél ileus miatt 50 éves beteg kerül sürgős műtétre. Tájékoztassa a gyakorlatra érkező hallgatókat a műtéti előkészítésről és a műtét alatti megfigyelésről!


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • ileusos beteg anesztéziája

  • narkózis bevezetés telt gyomrú betegen

  • ileus, exsiccosis tünetei

  • váladékszívó, duodenum-szonda

  • infúziós oldatok, törzsoldatok



  1. feladat

18 éves beteget endotrachealisan altattak. Extubálás után az oxigén-szaturáció esik, a beteg cyanotikussá válik, erőltetett légzőmozgások láthatók a hason, de levegő áramlása a száj-orr felett nem észlelhető, maszkos lélegeztetés csak igen nagy nyomással lehetséges. Referáló ülésen kell elmondania az esetet. Kitérve a következő dolgokra:

- a jelenség legvalószínűbb oka

- beavatkozások, amelyeket végeztek különös tekintettel a teendők sorrendjére

- szövődmény megelőzésének módszerei.


A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • az extubálás menete, szövődményei

  • laryngospasmus tünetei



  1. feladat

Endotrachealis narkózist végeznek izomrelaxációval, volumen-kontrollált lélegeztetéssel. Hirtelen a lélegeztetési nyomás megnő, a térfogat csökken, az altatógép riaszt. A tüdő felett diffúze sípolás-búgás hallható.

Riadalom keletkezett. Műtét után beszéljék meg a team tagokkal, mi lehetett az ok és mit tehetnek annak érdekében, hogy ezt legközelebb elkerüljék!



A feladat megválaszolása során az alábbi szempontokra térjen ki:

  • a narkózis szövődményei: légzési szövődmények, technikai szövődmények

  • bronchospasmus, alsó légúti elzáródás tünetei

  • az endotrachealis tubus részleges elzáródásának tünetei

  • endotrachealis tubusok